2014. december 24., szerda

2014. december 18., csütörtök

1. Futsal Club Veszprém - Dunaújváros 6:5

A Dunaújváros ellen újra csoportként szurkoltunk a veszprémi futsal csapatnak. Ezen a mérkőzésen volt az új szurkolói csoportnak, az Ultras Veszprém Divisionnak a bemutatkozása, reméljük a jövőben ők is tovább színesítik a veszprémi szurkolói életet!

A szurkolásunk viszonylag egyben volt, a létszámhoz képest sok új arc volt így a hosszabb dalokhoz még össze kell csiszolódni, de ha sikerül nekünk is kicsit összekapnunk magunkat, akkor egész jó dolgok sülhetnek ki ebből! Kivittük a foci meccseken használt kis zászlóinkat és 2 rudasunkat is, és többször sikerült bevonni a közönség nagy részét is a szurkolásba, tapsolásba.

Sajnos pár negatív dolgot is meg kell említenünk: a szekusok nem engedték kirakni a "Rendőrség mindenhol igazság sehol!" szövegű drapinkat, arra hivatkozva, hogy ez még biztosan nem hoztuk ki (minimum fél tucatszor kint volt, már itt a teremben is). Reméljük azért ide nem fognak elérni az MLSZ által kitalált cenzúrák.
Az MLSZ elleni ellenszenvünknek is többször hangot adtunk, majd a csapat gyúrója megkért minket, hogy bár nagyon örülnek hogy itt vagyunk, nem szeretnék ha súlyos büntetéseket kellene fizetniük, ennek eleget tettünk és a csapat buzdításával foglalkoztunk a továbbiakban.

Az utolsó percekben egy kiírást is felmutattunk, elismerve a srácok idei teljesítményét: "Ez jó mulatság, férfimunka volt!"A meccset végül nagy izgalmak közepette sikerült behúzni, így igen előkelő helyen telelhet a csapat!

A mérkőzés után még pár környékbeli újpesti és fradista szurkolóhoz csatlakozva begyújtottunk pár tüzet és üzentünk a magyar futballvezetés "elitjének".

Találkozunk januárban! Hajrá Veszprém!




2014. december 8., hétfő

Újra futsal meccsen!

A Dunaújváros ellen újra szervezetten fogunk szurkolni a veszprémi futsal csapatnak!

2014.12.15. - 18:30

1. Futsal Club Veszprém - Dunaújváros FDSE

Március 15. utcai Sportcsarnok, Veszprém

Várunk mindenkit a kapu mögött! Hajrá Veszprém!

( A belépés továbbra is ingyenes! )



2014. november 12., szerda

1. Futsal Club Veszprém - ETO Futsal 2:3

Csoportunk ősz eleje óta bojkottálja a Veszprém FC mérkőzéseit. Az eltelt idő óta, ez volt az első mérkőzés, amelyen szervezetten jelentünk meg. Tényleg igazi rangadó hangulat uralkodott a csarnokban, 1100 néző és mi is viszonylag jó létszámmal jelentünk meg. A vége sajnos egy meg nem érdemelt vereség lett a profi ETO ellen, de le a kalappal a fiúk előtt,  bárcsak ennek a küzdésnek és elszántságnak a szikráját látnánk ott is, ahol eddig kerestük (érti aki érti)!
Hajrá Veszprém!




2014. november 1., szombat

Valami készül!

2014.11.10. (hétfő) - 18:30

1. Futsal Club Veszprém - ETO Futsal Club

Veszprém, Március 15. utcai Sportcsarnok

Mint tudhatjátok, szeptember közepe óta nem látogatjuk szervezetten a Veszprém FC mérkőzéseit (részletek), ezen a rangadón viszont újra csoportként fogunk megjelenni! A belépés ingyenes!

Várunk mindenkit a kapu mögött, aki a hangjával is szeretné támogatni a fiúkat! Hajrá Veszprém!





2014. október 25., szombat

Országos demonstráció!

"Ha elveszítjük a drukkereket, az ultrákat, a hangulatot, a szenvedélyt, akkor nem marad más semmi, csak a kongó, visszhangzó, üres stadionok, meg néhány elégedett döntéshozó, aki elmondhatja: elérte, amit akart. Nem lehet ez a cél. Egészen biztosan nem!"


2014. szeptember 14., vasárnap

Számunkra ennyi volt!

Bár (egyelőre) minket még nem értek el, a MLSZ rendkívül átgondolt, családbarát intézkedései, csoportunk mégis úgy döntött, hogy amíg maradnak ezek az "ultra ellenes" rendelkezések a szövetség felől, klubunk részéről pedig a teljes nihil a szurkolók, nézők irányában, addig a jövőben nem látogatjuk szervezetten a Veszprém FC mérkőzéseit.

Viszont a szurkolással nem hagyunk fel. Terveink vannak. Az idő majd eldönti, hogy jó utat választottunk-e.

Kitartást az összes magyar ultrának! Hajrá Veszprém!

Queens' City Ultras - Veszprém



2014. augusztus 26., kedd

Az első győzelemért!

Az első 2 forduló nem volt túl szerencsés csapatunknak. A nyitó fordulóban a Csepel csapatát fogadtuk hazai környezetben. A pályán történtek alapján, itthon kellett volna tartanunk mind a 3 pontot, azonban a hosszabbítás utolsó percében kapott góllal a vendégek kiegyenlítettek, így csak 1 ponttal kellett beérnünk.
A következő fordulóban az újonc Sárvár csapatához látogattunk, ahol kettős emberhátrányban fejeztük be a mérkőzést és sajnos vereséget szenvedtünk.
Bár nem lesz könnyű, mert egy jó erőkből álló Doroggal mérkőzünk szombat délután, de itt az idő a javításra!

2014.08.30. (szombat) - 17:30

Veszprém FC - Dorogi FC

A belépés 500 FT, hölgyeknek és 14 éven aluliaknak ingyenes!

Az NB3 Nyugati-csoport állása 2 forduló után:



2014. július 28., hétfő

Első forduló: Csepel, itthon!

Az első fordulóban (08.16.) a Csepel FC csapatát fogadjuk, hazai környezetben.
NB 3 Nyugati-csoport:
III. Kerületi TVE (újonc)
Balatonfüredi FC
BKV Előre
Budaörsi SC
Csepel FC
Diósdi TC
Dorogi FC
Győri ETO II
Mosonmagyaróvári TE 1904
Nagyatádi FC
Rákosmenti KSK
Sárvár FC (újonc)
Szombathelyi Haladás II
Tatabánya FC (NB II-es kieső)
Újbuda
Veszprém FC

2014. május 5., hétfő

Futsal

A lehetőségeinkhez mérten szeretnénk szurkolásunkkal támogatni  a veszprémi futsal csapatot, mivel számos ex-VFC játékos szerepel a csapatnál.
Nem mellesleg pedig az év legfontosabb mérkőzése vár a fiúkra!

Helyszín: Veszprém, Március 15. utcai Sportcsarnok
A belépés ingyenes!

Gyere el! Nem fogod megbánni!




2014. május 3., szombat

Időpontok

A szezon utolsó meccsei:

2014.05.03. - 17:30
Veszprém FC - Körmend

2014.05.10. - 17:30
Mosonmagyaróvár - Veszprém FC

2014.05.17. - 18:00
Veszprém FC - Csákvár

2014.05.24. - 18:00
Veszprém FC - Csepel FC

2014.06.01. - 18:00
Nagyatádi FC - Veszprém FC





2014. március 12., szerda

5 ÉV!

Bár sok nehézségen túljutottunk és a mostani időszakban sem éppen fénykorunkat éljük a lelátón, azonban erről az 5 éves időszakról szeretnénk méltóképpen megemlékezni.
Szeretettel várunk mindenkit, akinek bármilyen kötődése volt, van a veszprémi ultra élethez.

2014.03.22. ( szombat ) - 15:00

Veszprém FC - BKV Előre

Egyetemi Stadion


Csak a Veszprém!