2013. március 31., vasárnap

Időpontok!

Mint ismert, a szélsőséges időjárásnak köszönhetően, tavasszal már 2 mérkőzésünk is elmaradt.
Így íme, a következő 3 mérkőzésünk időpontja:

2013.04.06. (szombat) - 16:00
Zalaegerszeg - Veszprém FC

2013.04.10. ( szerda!) - 16:30
Veszprém FC - Gyirmót FC Győr

2013.04.13. (szombat) - 16:30
Veszprém FC - FC Tatabánya 

Csak a Veszprém!

2013. március 25., hétfő

FC Ajka - Veszprém FC 1:2 @ Beszámoló

Szombaton a megyei rivális Ajka városába utaztunk.

Megyei rangadóról lévén szó, már hetekkel a mérkőzés előtt elkezdtük szervezni az utat, a közelség miatt a vonatos túrára esett a választás.
A Fehér Blokkal  együtt kb. 15-en választottuk szombati délutáni programnak a mérkőzést.
A vonatút jó hangulatban telt, mire szisszentek a sörök, szinte már az ajkai vasúton voltunk.
A mérkőzés előtt a városban mászkáltunk, majd befoglaltunk egy, a stadionhoz közeli kocsmát. Érdekes látvány volt, hogy a vendéglátóipari egység 90 % már délben talaj részeg volt. :)
Mi a kocsma előtti teraszon iszogattunk és énekeltünk, a környékbeliek legnagyobb örömére, miután a hangulat a megfelelő volt, elindultunk a stadionba, majd elfoglaltuk a helyünket a vendégszektorban.
A helyi "szekusok" korrektek voltak, csak a szokásos parázás, ha szervezett vendégszurkolókkal van dolgok.
A csapatok kivonulásakor pénztárgép szalagokat dobáltunk az előttünk lévő futópályára, majd nekiálltunk csapatunk buzdításának, a dalok egész jól szóltak, csak kicsit összeszedetlenek voltunk.
Ajkán, 1-2 éve megszűnt a helyi ultra' csoport ( http://fcajkaultras.gportal.hu/ ) így sajnos nem is számítottunk szervezett ellenszurkolásra, pár helyi öreg azért próbálkozott, de az "enbéhármazáson" kívül többre nem nagyon jutottak.
Csapatunk az első 20 perctől eltekintve jól, sőt olykor tetszetősen játszott így a félidei  0:2-es állás után a hazaiknak csak szépíteni sikerült.
Ezzel 3 éves NB2-es tagságunk első győzelmét arattuk a megyei rivális ellen!

Szombaton ( 15:00) a tavasszal még 100%-os Szigetszentmiklós lesz a vendégünk!



2013. március 22., péntek

Megyei rangadó!

Holnap a megyei rivális FC Ajka csapatához látogatunk!
Remélem senkinek nem kell kiemelni, hogy milyen fontos meccs lesz ez nekünk.
NB2-es tagságunk óta sajnos nem túl rózsás az eredményességünk az ajkaiak ellen ( 1 döntetlen, 4 vereség). Itt az ideje javítani!

Hajrá Veszprém!

Csoportunk, a Fehér Blokkal közösen vonatos utazást tervez!
A részleteket itt találjátok! Szívesen látunk mindenkit, aki velünk utazna!
http://queenscityultras.blogspot.hu/2013/03/vonattal-ajkara.html

2013. március 14., csütörtök

Szombaton a Gyirmótot fogadjuk itthon! * ELMARAD* !!!

Az előző fordulóban, az ETO II. ellen elszenvedett idegenbeli vereség után, az NB2 "mencseszterszitijét", a Gyirmót csapatát fogadjuk hazai környezetben.
Szombati ellenfelünk a szezon kezdetén a feljutást célozta meg, azonban jelenleg csak a csalódást keltő 4. helyet foglalja el a tabellán.
Viszont mi sem igazán dicsekedhetünk az eddigi teljesítményünkkel, a győri vereséggel újra visszacsúsztunk a 10. helyre. Szombaton lehet javítani!

2013.03.16. - 15:00
Veszprém FC - Gyirmót FC

Csak a Veszprém!

2013. március 13., szerda

Kampány a „lelátó varázsáért”

Elérkezett az idő, hogy a szurkolói szervezetek minél szélesebb körben jelezzék, hogy a labdarúgómérkőzések egyik leglátványosabb hangulatfokozó kelléke a pirotechnika alkalmazása.
Jelenleg szigorú törvényi szabályozás akadályozza meg a látványos „görögtüzes”, vagy színes füstökkel végrehajtott bemutatókat.
Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor úr ígéretett tett a Szurkolói Irodának, hogy egyeztetéseket kezdeményez a Belügyminiszter úrral a lehetőségek bővítésével kapcsolatban.
Ezt az alkalmat megragadva kérjük a klubcsapataink tulajdonosait, vezetőit, hogy támogassák az ügyünket és közösen érjük el a legális, látványos, és biztonságos pirotechnika alkalmazásának a lehetőségét!
Álljunk ki közösen - szurkolók, klubok, MLSZ – a biztonságos pirotechnika alkalmazása mellett, és érjük el együtt, hogy a szurkolók, felelősségteljesen használhassanak bizonyos termékeket a lelátókon!
Egyben kérjük a média képviselőit is, hogy adjanak teret a kezdeményezésünknek, hisz nem a szurkolói rendbontások eszköze a pirotechnika , hanem a labdarúgó mérkőzések látogatottságának növelése, a gyönyörű látványok által.

Szurkolói Iroda


2013. március 11., hétfő

Vonattal Ajkára!

2013. március 23.-án, 15:00-kor kerül megrendezésre a bakonyi rangadó!
Már most szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy a Queens' City Ultras és a Fehér Blokk közösen, vonattal utazik a Derbire!

Találkozó: 11:30-tól!

Indulás Ajkára: 12:03-kor
Vissza Veszprémbe: 17:26-kor

Jegyek: - diák: 375 Ft
            - 33%-os: 500 Ft

Szívesen látunk mindenkit, aki velünk együtt utazna a szomszédvári rangadóra!

Akik nem velünk, vonattal utaznak: 14:30-kor találkozás a stadion mellett található Spar-nál, majd együtt vonulunk be a vendégszektorba!

Csak a Veszprém!

Győri ETO II. - Veszprém FC 3:1 @ Beszámoló

Túl hosszú beszámolót ne várjatok most. Egy autóval látogattunk el a vizek városába, a Fehér Blokk tagjaival közösen.
A mérkőzés az ETO Park edzőpályáján kerülte megrendezésre, fedett mobil lelátó, NB2-es meccseknek tökéletesen megfelel.
A vendégszektorba rajtunk kívül még nagyjából 15 veszprémi lehetett, a szurkolást nem igazán erőltettük, kiraktuk a drapikat és inkább pár biztató bekiabálást eresztettünk a csapat felé.
A gyors vezetés után csapatunk kritikán aluli játékot mutatott be, aminek nem is lehetett más a vége, mint egy sima vereség.

A következő fordulóban a Gyirmót csapatát fogadjuk, hazai környezetben!


2013. március 9., szombat

Vasárnap Győr!


Vasárnap a Győr II. csapatához látogat csaptunk. A győriek jelenleg a 13. helyet foglalják el a tabellán.
Mivel az ETO első számú gárdája már lejátszotta soros mérkőzését a Siófok ellen, így ismételten számítani lehet visszajátszókra.

Csapatunk a 3 pont megszerzésével, akár a 7. helyre is felkúszhat!

Hajrá Veszprém!

2013. március 5., kedd

Veszprém FC - Paks II. 1:0 @ Beszámoló

Végre elkezdődött!
A szokásosnál ugyan szerényebb létszámmal, de jó hangulatban vártuk a tavaszi szezon első mérkőzését.
A szurkolás átlagosan ment, de legalább egyben volt. A mérkőzést nagyjából végig szurkoltuk, kisebb nagyobb megszakításokkal.
Paksról nem érkezett szervezett szurkolói csoport.
A mérkőzés nagyon idény eleji formát mutatott, igencsak akadozott a játék, de azért sikerült behúzni a meccset, így Hevesi-Tóth góljával itthon tartottuk a 3 pontot.
Győzelmünkkel megelőztük a Tatabánya csapatát, így jelenleg a 9. helyet foglaljuk el a táblázaton.

A következő fordulóban a Győri ETO II. gárdájához látogatunk, ahol ismét kötelező a 3 pont!

Csak a Veszprém!